Dr. Hörcsik Richárd elmondta, hogy eleinte még tanulnia kellett az országnak a pályázási folyamatokat, mostanra azonban mind a támogató szervek, mind a pályázók jól teljesítenek.
Kiemelte, hogy a Kohéziós alapoknak – amelyek a felzárkózást szolgálják – nagy szerepük van térségünkben. Utalt arra, hogy a nemrég Sárospatakon megtartott Visegrádi Négyek Európai Ügyek Bizottsági elnökeinek találkozóján sikerült kialakítani a közös álláspontot, amelyet majd az országok képviselni fognak az Európai Parlamentben. Ennek alapján az a cél, hogy a jövőben se csökkenjen a Kohéziós támogatások aránya, hiszen ez a vidék fejlődését nehezítené. A képviselő azt is hangsúlyozta, hogy Tolcsva Község számára is a pályázatokból adódó fejlesztési lehetőségek és a nemzetközi pályázati lehetőségek hozhatnak majd sikert a jövőben. Ez utóbbihoz jó alap a két éve létrejött lengyelországi Korczyna város megkötött megállapodás.
Zemplén országgyűlési képviselője ezúton is gratulált a Mikro-térségi Központhoz, - amely uniós forrásból épült – hiszen egyre több közösségi rendezvénynek biztosíthat majd teret.
A képviselő előadása után a házigazda polgármester, Csoma Ernő tájékoztatta a Mikro-térségi Integrált Szolgáltató Központ pályázatról és az épület hasznosításáról a szakmai nap résztvevőit. Tolcsva polgármestere pályázati terveik között kiemelte, hogy továbbra sem mondtak le a Tolcsva-patak meder helyreállításáról, egyúttal a csapadékvíz elvezetés megoldásáról; várják a pályázati lehetőséget a pincesor átalakítására és a Kastély-park rehabilitációjára is Európai Uniós forrást szeretnének igénybe venni. A település főutcájának felújításához az országgyűlési képviselő segítségét kérte, hiszen ez az út nem önkormányzati, hanem a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kezelésében áll.
A testvértelepülés, Korczyna polgármestere a szakmai nap keretében mutatta be nyertes és végrehajtott pályázataikat. Jan Zych kiemelte, hogy számukra a közösségi terek, a sport, és a közlekedési elérhetőség javítása élvez prioritást. Hozzátette, hogy a határon átnyúló pályázati programok keretében Tolcsva Község Önkormányzatával közös pályázat benyújtásáról is megkezdik az egyeztetéseket.
Összefoglaló a szüreti programokról
Nagy öröm volt Tolcsván, hogy számos helyi érdeklődő mellett turisták is részt vettek a Szüreti programokon, amely szüreti felvonulással kezdődött. A település utcáit járták be a feldíszített mezőgazdasági gépjárművekkel, a felvonulókkal, néptáncosokkal és Korczyna település fúvózenekarának kíséretével.
Napközben közös főzésre majd ebédre is sor került, illetve látvány szőlőpréselésre is volt lehetőség.
Természetesen a játékos ügyességi vetélkedő sem maradhatott el. Az estét Szüreti bál gazdagította.
A hétvége záró napja, vasárnap a Testvérvárosi Emlékpark felavatásával, megszentelésével folytatódott, majd szentmise vette kezdetét a Római Katolikus Templomban. Napközben az érdeklődők rajzkiállítás keretében ismerhették meg Korczyna testvértelepülést.
Fotó: Nádassyné Abrankó Erzsébet