Az épület kialakítása 2010-ben kezdődött el uniós támogatással. A szolgáltató központ nem csak a helyieket szolgálja majd. Közösségi tereit a környező községek lakosai és civil szervezetei is használhatják majd. Csoma Ernő polgármester elmondta, a funkcióját a társadalom számára hasznosan tervezték meg. Idősek nappali ellátása, védőnői szakszolgálat, pedagógiai szakszolgálat valamint a családsegítő szakszolgálat is helyet kap az új épületben. Mindezek mellett a Központ valódi közösségi tere is a lakosságnak.
A mikro-térségi központ haszna nem csak a szolgáltatásaiban mutatkozik majd meg – mondta a térség országgyűlési képviselője. Hörcsik Richárd kiemelte, hogy a falvakban nagy szükség van közösségi terekre. Tolcsván ezt most sikerült megvalósítani. Fontos dolog ez, hiszen helyben nagyon aktív a társadalmi, közösségi élet, és most már méltó körülmények közé is kerülhet – mondta a képviselő.
A most átadott épület egyik érdekessége, hogy működtetését nagy részben megújuló energiaforrásokból biztosítják. A kivitelező szerint az itteni rendszer lehetővé teszi, hogy a villamos energiafogyasztás szinte nulla legyen. Bem László, a PSC-System Kft, ügyvezetője elmondta, a napkollektorok az energiát termelik és a használati melegvíz előállítását segítik elő, míg a napelemek a fűtés rásegítésében tesznek jó szolgálatot.
Ilyen, megújuló energiaforrásokkal működtetett középület elsőként Tolcsván valósult meg a sárospataki járás területén.
A projektzárás sajtóközleménye ide kattintva elérhető!